sziasztok.

őszlett a legutóbbi journal óta.
. [link]
( a ké pek miatt, a zene miatt és ~dorfman miatt is, nézzetek rá a galériájára (!) )

. a gé pem rossz már bő két hete, s sokáig rossz lesz még. a szervízben nem sietnek, meg én sem siettetem őket. máshol ne keressetek, itt vagyok még online úgyahogy és e-mailben (cím lentebb).

remélem, mindenki jól viseli az őszt, hogy hamar sötétedik, hogy faleveleken taposunk, hogy minden hideg és csendes.

vigyázzatok magatokra

jóéjszakát.


(<sub>ésés egy vers
Petri György - i am here, you are there

Az első angollecke s egyszersmind bevezetés
az alapszerkezetbe: az én csak itt lehet,
a te csak ott. És most, honey, valóban:
én itt vagyok. You are there.
De most nem a szubtilisabbik én sajog,
nem a szemantika kénlehű kráterébe
mered Empedoklészként az az én,
aki itt maradt. Sajgás és meredés
(ha már így szóba került)
egészen más jellegű. Nem is igazi itt-ott ez.
Én itt vagyok, you’re elsewhere.
Csak egy kitüntetett
pont maradt. Kitűnő
ötlet volt az a félangolos távozás.
Sok minden
leegyszerűsödött, elmaradt.

S ezen a ponton szörnyű nyitottá
vilik, Sarah, my dear, a vers, amit é ppen
írandó vagyok rólunk.
Negélyezzek édes emlékezést?
Vagy egy olyan „konkrétan-vastagon”-t:
„Az R. utca (házszám, emelet, ajtó ),
ha beszélni tudna”-fajtát? Nem.
Utóbbit semmiké pp sem. Ezt a
„hogy csináltuk kofferben, létrán, külön”
konfiguratikát más kollégáknak hagyom.
(És különben is – ha már… – hát hogy csináltuk?
Ahogy a többi tahó. Vagy ékesebben:
mint szokta pórral pórnő.)
– Vagy inkább egy „jellemző” olyat-amilyet-szoktam?
korhangulat, belterj (mindenki tudja, ki ki),
egyben évődőleges mélyke
a házasélet finomszerkezetéről
s a viszonyok jármáról? Hm?

Hagyjuk a francba. (Bár, ha negyven év
nem változtatott azon, hogy alap-
vetően színész vagy bohóc vagyok,
nem fog még egyszer ugyanannyi sem,
és ennyi idő nem is marad már erre.)
Amikor tavaly, két év után, újra találkoztunk,
váratlanul (barátaink kölcsönös
meglepetésnek szántak bennünket),
végig csak röhögcséltünk meg ámultunk egymásra
(a baráti házaspár értően mosolygott),
aztán villamosozunk a kórházparkszerű
budai éjszakában, aztán fogtunk
neked egy taxit. Kérdezted: Velem jössz?
Én válaszoltam: Minek? Te mosolyogva bólintottál.

I am here. You are there.
Néztem a távolodó
helyzetlámpák után.
Az első leckét tudom.
Most jön a lost forever.
De ehhez
már kevesebb idő elég.</sub>)